Abstract
<jats:p>A tanulmány a sün alakjának megjelenését vizsgálja a 20. század második felének magyar lírájában, különös tekintettel Takáts Gyula, Balla Zsófia és Csukás István műveire. A sün mint szimbólum, illetve antropomorfizált figura különböző költői szerepeket tölt be: megjelenik az egyedüllét, a függetlenség, a családi dinamika és az ember és természet közötti viszony allegóriájaként. Takáts filozofikus hangvételű verse az érzelmi határokat és az önállóságot tematizálja, míg Balla és Csukás gyermekverseiben a játékosság, a humor és a hétköznapi élet mesei tükörképe dominál. Balla versében a süncsalád éjszakai ünnepe elevenedik meg, Csukás a családi összetartozás és a személyes tér iránti vágy konfliktusait dolgozza fel. A tanulmány rávilágít arra, hogy a sün motívuma változatos stílusokban és tematikákban képes megjelenni, a filozófiai elmélyedéstől a meseszerű történetmesélésig, sajátos helyet foglalva el a korszak költői képzeletvilágában.</jats:p>